Katonai repülőgépek > A haditechnika emlékei > Légvédelmi múzeum Zsámbékon

2009.12.11. 14:36 - aerophyl

2009-ben volt 50 éves a hazai rakétás légvédelem

 

                     A légvédelmi rakéták fél évszázada
 
1959 októberében szigorú titoktartás mellett érkezett Börgöndre az a vasúti szerelvény, amely az első magyar alárendeltségbe tartozó légvédelmi rakétakomplexum elemeit hozta a Szovjetunióból. Ezzel új korszak kezdődött hazánk légvédelmében, az SzA-75M Dvina rendszer akkoriban a számunkra hozzáférhető legkorszerűbb technikának számított. A rendszer képességeiről fél évvel később az egész világ megbizonyosodhatott, amikor Szverdlovszk közelében a szovjet légvédelem lelőtte az amerikai hírszerzés legfontosabb eszközét, a húsz kilométernél is nagyobb magasságban repülő U-2-es stratégiai felderítő repülőgépet.
A fegyvernem a nyolcvanas évek „csúcsát” követően folyamatos leszálló ágban van Magyarországon, típusok, kategóriák sora tűnt el a Honvédség eszköztárából megfelelő váltótípus nélkül. Apró öröm az ürömben, hogy az ötven éves évforduló megünneplését egy méltó eseménnyel lehetett összekötni, ugyanis hosszas előkészítés és rengeteg munka után augusztus 17-én megnyílhatott a Zsámbék melletti fennsíkon a földi telepítésű légvédelem fegyvernemi múzeuma.
Az ott látottak ismertetése előtt azonban röviden érdemes áttekinteni a magyar légvédelem történetét. Már az első világháború befejező szakaszában voltak olyan katonai alakulatok, amelyek „légjárómű elhárító lövegekkel” lettek felszerelve. Az 1914M típusú 80 mm-es ágyú már akár 3800 méteres magasságban is hatásos lehetett volna, ha találatot érnek el vele, de ez akkoriban ritka véletlennek számított. A trianoni békediktátumot követően erősen korlátozták a magyar hadsereg eszköztárát, amelyből sokáig hiányoztak a légvédelmi fegyverek.
1927-ben hoztak döntést arról, hogy a Folyamőrség keretein belül élesztik újjá a légvédelmet, aminek fő eszköze két évvel később a svéd Bofors licence alapján itthon készült L/50-es ágyú lett. A fegyverek önmagukban azonban semmit sem értek tűzvezető eszközök nélkül, az ugyancsak magyar fejlesztésű Juhász-Gamma lőelemképző megjelenését követően komoly export sikert is aratott.
1933-ban alapították meg az Országos Légvédelmi Parancsnokságot, amely megkezdte a légvédelmi harc alapját képező híradó rendszer kiépítését. Figyelő pontokat létesítettek vezetékes telefon vonalakkal, hiszen akkor radarok még nem léteztek.
A magyar légvédelem első komoly harci sikerét 1939. március 16-án érte el, amikor Szobránc közelében csaptak össze repülőink és földi légvédelmünk a csehszlovák légierővel. Egy találatot kapott Avia B-534-es kényszerleszállt, egy hasonló gép Ulicsnál lezuhant, és egy S-328-as felderítőt is eltaláltak a tüzérek, de az sérülten vissza tudott térni bázisára.
A Jugoszlávia elleni hadműveletek során a Szegedet támadó Blenheim bombázók közül is sikerült kettőt lelőni, 1944-ig azonban további sikert nem értek el, a szórványos szovjet és egyéb bombázásokat nem sikerült akadályozni. A második világháború végső szakaszában a Magyarországot támadó bombázók komoly veszteségeket szenvedtek, 1944. április 3-án egyetlen nap alatt 33 gépet lőttek le vagy rongáltak meg tüzéreink. Az egyik  fő fegyver akkoriban érdekes módon szovjet eredetű volt, a németek által nagy mennyiségben zsákmányolt 85 mm-es ágyúkat felfúrták 88 mm-esre, hogy a német szabványú lőszert használhassák.
A háborút követően 1948-tól indult meg szovjet mintára a légvédelem újjászervezése, Szentendrén alakult meg az 1. légvédelmi tüzérosztály. Noha a radar fejlesztésben akkoriban a magyar konstruktőrök élen jártak, a nélkülözhetetlen eszközök csak lassan terjedtek, azok is szovjetek voltak.
1955-ben a Varsói Szerződés megalakulásakor Magyarországon 23 objektum körül voltak légvédelmi tüzérségi eszközök telepítve, zömük Budapest, Miskolc és Sztálinváros (Dunaújváros) közelében. Az 1956-os forradalmat közvetlenül megelőző időszakban az állandó telepítési hellyel rendelkező alakulatok összesen 470  85 mm-es és 130  37 mm-es ágyúval voltak felszerelve, ezeken kívül a „kivonuló” állománynak is volt 100  85 mm-es és 300 37 mm-es ágyúja valamint 100  12.7 mm-es géppuskája.
Ekkor már egyesített vezetés alatt állt a légierő és a légvédelem (OLLEP), amelynek technikája hamarosan generációs ugráson esett át. 1959-ben megkezdődött a felkészülés a vadonatúj légvédelmi rakéta technika rendszeresítésére, ami nem csak a katonáktól, hanem az országtól is komoly erőfeszítést igényelt. A Börgöndre érkezett Dvina komplexumok azonban csak évekkel később váltak bevethetővé, miután megfelelő szintre jutott az állomány kiképzése, és elkészültek a telepítési helyek.
A magyar légvédelem történetében mérföldkőnek számító esemény 1962. január 10-én következett el, amikor a szovjetektől átvettük a légvédelmi készültségi szolgálatot. Még az évben megalakult veszprémi parancsnoksággal a 1. Honi Légvédelmi hadosztály, amit hamarosan követett a miskolci 2. hasonló szervezésű egység.
1962 végére 14 rakétaosztály állt hadrendben SzA-75M Dvina komplexumokkal. A 11. ezred a Duna jobb partján a főváros budai területei körül, a 104. ezred a bal parton ugyancsak öt osztállyal közösen alkotta a Budapest-Dunaújváros tűzrendszert. A 105. ezred négy osztállyal Miskolc köré települt, a Borsodi tűzrendszer parancsnoksága Lillafüreden volt.
1977-től kezdődött meg az elavuló Dvina leváltása a korszerűbb Sz-75M Volhov komplexumokkal, ezek mellett megjelent az Sz-125 Nyeva is, amely elsősorban a kisebb repülési magasságú légi támadó eszközökkel szemben vethető be eredményesen.
1985-ben állt rendszerbe a minden addiginál nagyobb teljesítményű Sz-200 Vega Mezőfalván egyetlen bázison, ez az egy rakéta komplexum szinte az egész országot „lefedte” a 250 kilométeres hatótávolságával. A rendszerváltás idején  azonnal megszüntették a Borsodi tűzrendszert, sorra vonták ki a csapatlégvédelem eszközeit is (ezekről még lesz szó) és 2001-től már Budapest körül sincsenek légvédelmi rakéták. Az úgynevezett honi légvédelem váltó típusok nélkül megszűnt, amire kevés példát találni a környezetünkben. A szomszédos országokban korszerűsítést követően megmaradt egy sor olyan komplexum, ami nálunk a fémkereskedők ölébe hullott.
Az eddigiekben említett kötött telepítési hellyel rendelkező rakéta rendszerek mellett a csapatlégvédelemnek is volt egy sor eszköze. A páncélos és egyéb alakulatokkal együtt haladó légvédelmi fegyverek egyik első típusa volt nálunk a ZSzU-57-2  páncélos, amely két darab 57 milliméteres gépágyúval rendelkezett. Az 1969-től rendszeresített ZSzU-23-4 Silka ennél jóval kisebb távolságból tüzelhetett, de mégis sokkal hatékonyabb volt hatalmas tűzgyorsasága és lokátoros tűzvezető rendszere miatt. A csapatlégvédelem egyik első rakéta fegyvere az 1973-tól rendszeresített Sztrela-1 volt, amely nem összetévesztendő a hordozható Sztrela-2-essel. 1986-tól kis mennyiségben állt üzembe a Sztrela-10-es, amely az 1-es korszerűbb változatának számított.
A hetvenes évek közepe óta mindmáig szolgál a 2K12 Kub önjáró rakéta komplexum, amely az egyik leginkább sikeres szovjet típus. Korszerűsítést követően szinte minden eddigi rendszeresítője megtartotta a nagy mobilitású eszközt, amely várhatóan a jövő évtized közepéig még megmaradhat nálunk is, vagyis ez azt jelenti, hogy a legrövidebb időn belül meg kell kezdeni a váltó típus keresését. Egy ország ugyanis nem maradhat olyan légvédelmi eszköz nélkül, amelyet bármely időjárási viszonyok között be lehet vetni. A Kub mellett már csak a francia Mistral maradt meg, amely már a kilencvenes évek beszerzése, a csapatlégvédelem legnagyobb teljesítményű típusa az eredetileg Keszthelyen szolgált Krug is eltűnt már, pontosabban Zsámbékon látható még a rendszer összetevőinek egy-egy példánya.
A hadseregek különböző múzeumai általában magától értetődően felülről szervezve valósultak meg, a szóban forgó zsámbéki létesítmény azonban teljes mértékben alulról jövő kezdeményezésként indult. Valaha itt volt a 11. ezred 3. osztálya a város melletti fennsíkon, amely gyönyörű helyen terül el. A természet az utóbbi tíz évben nagyrészt „átvette a hatalmat”, de megfelelő szabad terület maradt a technika elhelyezésére.
A légvédelem nyugalmazott alezredese Hibácskó Ferenc néhány volt kollégájával és civil segítőtársával kezdte évekkel ezelőtt a munkát, aminek végeredménye lett a még messze nem teljes kollekció. A szervezésnek nagy lökést adott Tömböl László vezérezredes vezérkari főnök, aki annak idején maga is légvédelmi rakétás alakulatnál kezdte pályafutását, és felkarolta a kezdeményezést. A Honvédség műszaki alakulatai szállították a helyszínre a technikai eszközök jelentős részét, ami speciális szakértelmet és járműveket igényelt, hiszen a rakéta komplexumok, radarok igencsak méretes és súlyos összetevőkből állnak.
A megnyitón szakszerű tárlatvezetést kaptak az első látogatók, a tematikusan csoportosított eszközök mellett. Külön helyen láthatók a radar berendezések, a hagyományos tüzérségi ágyúk, a csapatlégvédelem fegyverei és a telepített indító állású eszközök.
A rakéták összeszerelésére, előkészítésére szolgáló helyiségben oktató metszeteket helyeztek el, korabeli plakátokkal, faliképekkel, és itt olvashat a látogató a légvédelem történetéről is.
Az eddigi hatalmas munka eredménye párját ritkítja, ugyanis hasonló kollekció Európában ritkaságnak számít. Néhány alapvető fontosságú eszköz még hiányzik, például a Volhov rendszer úgynevezett „PV-kabinja” vagyis az a berendezés, amely a tűzvezető rendszer radarjait és berendezéseit tartalmazza. A PV kabin még megvan egy magáncég telephelyén, egyelőre megmenekült a lángvágók elől, és jó lenne, ha mielőbb megérdemelt helyére kerülne. Ugyanez a helyzet a Kabina radarral is, amely a Magyarországon valaha volt legnagyobb teljesítményű ilyen berendezés.
A múzeum megnyitó ünnepségén a Honvédség, a légvédelem, Hadtörténeti Intézet és Múzeum vezetőin és sok más fontos személyiségen kívül külföldi vendégek is voltak, mint például az amerikai Nemzeti Gárda tábornoka, vagy éppen Dani Zoltán nyugalmazott ezredes, aki a szerb hadsereg tisztjeként 1999-ben az F-117-est megsemmisítő rakéta egység parancsnoka volt.
A zsámbéki múzeum a haditechnika iránt érdeklődő emberek számára kötelező látnivaló, még a „repülő fanatikusoknak” is, hiszen nagyon érdekesek azok a fegyverek, amelyeket a „kedvenceink” megsemmisítésére terveztek.
 
                                                                                 

Kapcsolódó album(ok):



© www.jets.hu | Created by M-ROK Webstúdió